A természetes kotorékmunka kezdetén a felszín és a kotorékbejárat felderítése az elsődleges. A további munka mindig a föld alatt zajlik, ami minden esetben "zsákbamacska". Bármilyen lelkiismeretes is a külső nyomok felmérése, lehet a rókavárban védett állat (vadmacska), esetleg borz, üregi nyúl is.

A kotorékvadászat lényege, hogy a kutya számára a föld alatti környezet ismeretlen, ráadásul ő a nem kívánt látogató. Ezért lényeges a testi-lelki kifejlettség, valamint az állandó sikerélményen alapuló tanítás, ami egészséges önbizalmat ad. A föld alatti munka során a kutyák stílusa és reakciói eltérőek lehetnek. A vadászati gyakorlat szempontjából elvárható a jó kotorékebtől, hogy - legyen megfelelően óvatos, de soha nem gyáva, - a föld alatt megfelelő és biztonságos távolságból kitartóan csaholjon, ami nem feltétlen támadó jellegű megnyilvánulás. Ez egy idő után szinte már nem is zavarja a kotoréklakót. Az ilyen állapot órák hosszat is eltarthat eredmény nélkül, és szinte elkerülhetetlen az ásás. Természetesen ez az együtt dolgozás nem jelent élményt a vadásznak, csak fölösleges időpazarlást. - Az ideális föld alatti vadász megfelelő agresszivitással, fokozatosan kinyomja "ugrasztja" ellenfelét, vagy ellenállás esetén lefojt minden élőlényt, ami előrehaladás közben az útját állja.

- A lefojtást követően elvárható a tetemek apportírozása a felszínre; ha ezt nem teszi, marad a vadász számára az ásó, a lapát és a nem éppen kellemes ásás.
- A kotorékban lévő minden maradvány (táplálék, tetem, csontok stb.) feltárása óriási jelentőséggel bír a vadgazda számára. Ebből fontos következtetések vonhatók le a terület kotoréklakóinak táplálkozási szokásairól és hatásukról a zsákmányállatok populációira.

A kotorékok kiásása nem mindig lehetséges, ez a talajadottságoktól függő nehézségi fokú feladat. Törekedni kell arra, hogy minél kevesebbszer kerüljön sor ásásra. Ez a minden lényeges feladatra megtanított, jól bevadászott kutyák alkalmazásával érhető csak el. Azt azonban tudomásul kell venni, hogy a kotorékvadászaton az ásás nem zárható ki teljes egészében, nemritkán csak így menthető meg a kutya élete.

Ez a vadászati mód, ahol a kutya a munka végzése során kizárólag csak saját magára számíthat. A menetközben adódó problémákat ott és rögtön kell megoldani, hiszen hibázás esetén súlyos következményekkel kell számolni.

Ma már a kotorékvadászat a róka veszettség elleni immunizációja miatt veszélytelen vadászati mód. Ez egyben azt is jelenti, hogy sokkal nagyobb vadgazdálkodási jelentőséggel bír, mint amit jelenleg e vadászati módtól elvárunk.

1. Az "előfekvés" lehet rossz szokás vagy bátortalanság, esetleg öröklött hajlam. Az utóbbi esetben nincs sok tennivalónk, az ilyen kutyát ki kell vonni a kotorékvadászatból! Ettől persze más vadászati módon lehet eredményesen alkalmazni (vaddisznóvadászat, kajtatás, utánkeresés stb.). 

2. A rókavárba lendületesen behatoló kutya a "kötelező" megfontoltság mellett agresszív támadást produkálva, folyamatos csaholással készteti menekülésre a rókát vagy más szőrmés ellenséget. A végső eredmény általában az "ugrasztás". Ennek lényege, hogy olyan időszakban , amikor a kotoréklakó kötődése az "otthonhoz" gyenge, a legkisebb gyanús eredményre szinte észrevétlenül próbál a kijáraton elinalni. A menekülő rókát a vadásznak kell lövéssel terítékre hozni.

3. A több kijáratú rókaváraknál érdemes néhány kivételével eltorlaszolni a kijáratokat. A szabadon átjárható nyílásokat pedig az ugrasztásos vadászati mód esetén megfelelő jelzőrendszerrel ellátni. Így kizárható a kellemetlen meglepetés, a róka észrevétlen távozása. Ezt úgy tudjuk egyszerien kivitelezni, hogy egy nádszálat vagy vékony vesszőt dugunk a szabad járatokba olyan mélységig, hogy a vége kilátsszon. Amikor a bentlakó oson kifelé, a jelző megmozdul, és időben tud reagálni a vadász a várható eseményre. Természetesen kapkodni nem érdemes, nehogy a kutya kerüljön terítékre.

4. A szaporodás, az ivadéknevelés és -gondozás időszakában az "ugrasztás" nem járható módszer. Az anyai ösztön jóval erősebb, mintsem magára hagyná a kölyköket, így a járatba hatoló kutya feltehetően ellenállásba ütközik. Ezt a felszínen figyelő vadász a kotorékból jövő csaholás, dobogás, szuszogás és más egyéb hangjelekből észleli. Általában a végső összecsapás a végkatlanban alakul ki, ami az esetek nagy többségében a kutya győzelmével ér véget. A kutya felszínre jön, elvégzi természetes szükségleteit, pihen, iszik, és ha szükséges, kezelnünk kell a sérüléseit. Ezt követően visszamegy a kotorékba, és folytatja a munkáját.

5. A jól bevadászott tacskók és terrierek a kimúlt állat tetemét kihúzzák a kotorékból, majd parancsra vagy anélkül visszamennek. Ezzel megkezdődik az aprólékos "vizsgálódás".

6. Az eb minden járatot átvizsgál. Erre azért van szükség, mert a szuka róka veszély esetére a kölyköknek kisméreti üregeket kapar, a katlanból elágazva. Fölöslegesen kereső kutya ezek mellett elmegy, nem veszi észre az ott megbúvó kölyköket. Vadgazdálkodási érdekből kívánatos a megtalált ivadékok likvidálása, és a felszínre hozása. A tisztogatást addig kell végeznie, amíg talál valamit a kotorékban. Ezalatt értendő a táplálékul szolgált állatok csont- és egyéb maradványai is.

7. A vadászat végén itt is, mint minden vadászaton szokás, a vadász a kotorék tartalmából terítéket készít, és pontosan rögzíti az adatokat.8. Amennyiben a kutyánk bevadászása nem megfelelő, vagy más okokra visszavezethetően az eb nem hozza felszínre a kotorékban található dolgokat, úgy ez a feladat a kutya vezetőjére hárul. Ki kell ásni a kotorékot.