Kotorék-A vadászkutya Web
Kotorék-A vadászkutya Web
Menü
 
Kotorékebek
 
Kotorék
 
Egyéb
 
Vadfajok
 
Egyéb fajták
 
Kotorék Banner
 
Vadászkutyák
 
Ajánlott oldalak
 
Lapozás
 
-Kutyasuli-Ültetés!-

Kutyasuli 1- Az ültetés!

A legegyszerűbb, egyben az egyik leglényegesebb feladat. Tanítását már korán, 8-10 hetes korban megkezdhetjük. Természetesen ekkor még játékos formában késztessük a kutyát ülő helyzetbe úgy, hogy behajlított jobb kezünk mutatóujját figyelmeztetően tartjuk, a hüvelyk- és a középső ujj közé pedig jutalomfalatot téve próbáljuk figyelmét magunkra irányítani. Amikor észreveszi vagy megérzi a falatot, néhány felugrási kísérlet után magától leül, és minden idegszálával ránk figyel. A kutya vezetője eközben folyamatosan hangoztassa az "Ülj!" hangjelet. Amikor az ülés megtörtént, haladéktalanul adja oda a jutalmat, és dicsérő szavakkal árassza el a kölyköt.

Amennyiben később, növendék- vagy felnőttkorban kerül sor az ülés tanítására, más módszert kell alkalmazni. Nagyon lényeges a tanítás során, hogy milyen környezeti hatások érik a kutyát. Törekedjünk arra, hogy minél kevesebb figyelemelvonó inger érje, ezért az alapvető fegyelmi feladatokat ingerszegény környezetben tanítsuk kutyáinknak. Amikor itt már eredményes a munka, vigyük idegen helyre és fokozatosan egyre ingergazdagabb területekre. Fordítsunk itt is nagy figyelmet a következetességre.

A tanítás során szükséges segédeszközök: nyakörv, rövid és hosszú vezeték, jutalomfalatok.

A feladat rövid ismertetése: A kutya közvetlen előttünk üljön, és folyamatosan nézzen a szemünkbe. A tanítás végén el kell érni, hogy külön parancs nélkül automatikusan üljön le az alábbi feladatoknál:

- láb mellett követéskor, ha megállunk, üljön a lábunk mellé;
- behíváskor mindenkor üljön elénk;
- apportírozáskor a behozott tárggyal a szájában üljön közvetlenül a gazdája elé.

A tanításkor alkalmazott parancsok:

- hangjel, az "Ülj!" parancs;
- kézjel, a figyelmeztetően előretartott, hajlított kar, a mutatóujj előre mutatásával.

  1. A fiatal és felnőtt kutyák tanításánál célravezető az enyhe kényszer alkalmazása. Ez abból áll, hogy az egyik kézzel a nyakörvnél fogva felfelé húzó mozdulatot, a másik kézzel viszont a vesetájékon lefelé ható nyomó mozdulatot végzünk egyidejűleg. Ennek hatására a kutya leülésre kényszerül annak ellenére is, hogy eleinte ellenállást fog kifejteni.
  2. Az előbbihez hasonlóan végezzük a feladatot annyi különbséggel, hogy rövid pórázon tartjuk kutyánkat. Ezzel fogjuk a felfelé irányuló húzást végezni jobb kezünkkel, míg bal kézzel a fart nyomjuk lefelé. Amennyiben ellenállást tanúsít ebünk, úgy a bal kéz hüvelyk- és mutatóujjával a vesére enyhe nyomást gyakorolunk, vagyis fájdalomérzetet keltünk. Közben folyamatosan az "Ülj!" parancsot ismételgetjük. Amikor leül, megdicsérjük, és a kényszerítő cselekvést megszüntetjük, majd simogatással megnyugtatjuk. A feladatot így gyakoroljuk többször egymás után, majd játékkal oldjuk fel a feszültség alatt lévő kutyát. Néhány napos gyakorlás után már szinte alig kell alkalmazni kényszert.
  3.  A kutyában rögzül a feladat lényege, és szinte már önállóan, az "Ülj!" parancs hallatán leül. Esetleg még jelzésértékkel, a fartájék érintésével és a póráz enyhe felfelé mozdításával tökéletes végrehajtást kapunk.
  4. Következő lépés, amikor szemben állunk a kutyával, és minden kényszerítő eszköz és mozdulat nélkül kiadjuk a már ismert hangjelet. Ezzel egyidejűleg jobb karunkat környékben behajlítva, a kutya orra előtt felemeljük, és mutatóujjunkat figyelmeztetően tartjuk. Ez a mozdulat utal az előzőekben használt húzó mozgásra, ami a kutyában a negatív élmény emlékét ébreszti fel, és ellenállás nélkül végrehajtja a kapott parancsot: leül. A dicséret természetesen most sem maradhat el. Ez lehet dicsérő szó, jutalomfalat, simogatás stb. Arra mindig ügyeljünk, hogy a tanítandó kutya üléskor keresse szemével a kiképzője tekintetét, vagyis akarjon kontaktust teremteni. Ez a későbbi bonyolultabb feladatok végrehajtásánál elengedhetetlen lesz.
  5.  Amikor közvetlen közelünkben az ültetés végrehajtása tökéletes, továbbléphetünk, és fokozatosan, először néhány méterről, majd távolabbra menve próbáljuk végrehajtatni a parancsot. Az "Ülj!" hangjellel azonos időben alkalmazzuk a már ismertetett kézjelet is. A feladat végrehajtását követően soha ne hívjuk magunkhoz kutyánkat, hanem menjünk vissza hozzá, és látványos dicséret közepette szabadítsuk fel az ülésből.

Amikor úgy érezzük, hogy kutyánk ismeri a kéz- és hangjelet, áttérhetünk a mozgás közbeni feladat végrehajtására, vagy kombinálhatjuk az ülést más feladatok végzésével is, amiket majd az elkövetkezendőkben fogunk bemutatni.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Óra
 
Dátum
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Keresés-Szavazás


Szavazás
Milyen fajta kutyát tartasz?

Vadászkutya
Örző-védő
Juhászkutya
Harcikutya
Életmentő
Öleb
Egyéb...
 
Képküldés!

Aki szeretné, hogy kutyája képe megtekinthető legyen a portálon az küldje el a teego@freemail.hu -ra a kiválasztott képet!

      

 
Kedvencekhez

Tégy a kedvencekhez!

Beállítás Kezdőlapnak!

 
Hírdetés

 

 

 

 
Számláló
Indulás: 2005-07-01
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.